Paula új helyet talált
Egy noriker kanca a helyére teszi a koronáját
Egy Aiderbichler szemszögéből nézve
(narrátor: Gisela Pschenitschnig)
Az elmúlt években lovak százai találtak örök otthonra a Gut Aiderbichlnél. Sok megmentett ló utolsó állomása egy kelet- vagy dél-európai vágóhíd lett volna. A lovakat még mindig oda szállítják: összezsúfolva, túl kevés ivóvízzel, nyomorúságosan, órákig állnak a szállítójárműben, amíg végül kiszállnak, hogy találkozzanak életük utolsó emberével: a vágóssal. Hunyd be a szemed, és próbáld meg érezni...
Paula még csak 6 hónapos volt - az olaszországi vágó már várta
Idén április 20-án a noriker kanca, Paula 24 éves lesz. A sors úgy hozta, hogy az útja keresztezte Michael Aufhauserrel. Ettől a pillanattól kezdve az életjelző lámpa zöld volt.
Ami az úgynevezett vágólovakat illeti, nem sok minden változott. Michael Aufhauser azt szokta mondani: „Próbáljuk meg felvilágosítani az embereket. Próbálják meg átérezni, mennyire szenved egy ló, amikor a vágóhídi szállítmányra kell felszállnia. Ha önök libabőrösek és remegnek ezeken a kísérleteken, akkor ez csak egy nagyon kis része annak, amit egy ló érez. Ha ezt a borzalmas érzést át tudjuk adni az embereknek, akkor talán egy fél centivel rövidebb lesz a ló utolsó útja a vágóhídra. Az embereknek újra kell gondolniuk ...". Ezek a szavak már évek óta velem vannak - még mindig kiráz tőlük a hideg.
A vágólovak például akár 60 órát is eltölthetnek a Lengyelországból Franciaországba tartó szállítójárműben. Sok ló nem is éli túl a hosszú utat, a többiek eltapossák őket, és elpusztulnak. Köztük vannak fiatal, egészséges lovak is.
Mit éreznek a lovak, amikor meg kell tenniük a hosszú, gyötrelmes utat? Számos tanulmány kimutatta, hogy a bezártság, a szűk hely, a zajok, a rezgések stb. rendkívül megterhelőek a lovak számára a szállítójárműben. Ez az immunrendszerre negatívan hat, és a fizikai problémákon kívül pszichológiai problémák, nagyfokú kimerültség és szélsőséges esetben halál is előfordul. Segíthet-e az állatszállításra vonatkozó 8 órás vezetési időre vonatkozó törvényi előírás?
A csikók azért születnek, hogy meghaljanak, ha a tenyésztési előírások nem megfelelőek. Ha a csikó nem felel meg az ideálisnak, akkor kizárják. A következő lépés az aukció. Itt a csikókat elválasztják az anyjuktól, a csikó először az állatkereskedőé, majd a lóvágóhídra kerül.
Paula már öregszik, és megengedték neki, hogy nyugdíjba vonuljon...
Paula „nagymama" lett a lóistállóban, ahol az elmúlt néhány évet töltötte. Ízületi gyulladása volt a csípőjében, fájt a lába, önbecsülése a mélyponton volt. A természet törvényei nagyon szigorúak: Paula csoportjában a lovak megmutatták neki, hogy gyenge és beteg. Nem mert többé az etető- vagy itatóvályúhoz menni, és visszahúzódott.
A tulajdonos nem akarta tovább nézni ezt a forgatókönyvet, és nehéz szívvel megkérte Dieter Ehrengrubert, hogy fogadja be Paulát. Már három hete van itt.
Az úgynevezett B-istállónkban (nyugdíjas istálló) olyan lovaknak ad otthont, akik élvezik a nyugalmat és a stresszmentességet. Paula még nagyon óvatos, nem helyezi magát előtérbe. Lisa, az ápolója úgy írja le Paulát, hogy rendkívül érzékeny, óvatos és félénk is. De minden nap észrevehető, ahogyan bátorságra tesz szert új környezetében. És hamarosan megnyílik a legelő ... mi lehet jobb a lovak számára, mint a legelőn való bóklászás?
Paula egy hölgy
Lisa meg akarta kímélni Paulát, és olyan területet adott neki, ahol egyedül lehet. Néhány napja jelezte: én is ki akarok menni a karámba. Csak akkor megy a szénarácshoz, amikor „bizonyos" lovak nincsenek ott.
Mindemellett: egyetlen ló sem gonosz vagy szuka Paulával szemben. De, mint nekünk embereknek, neki is meg kell teremtenie a helyét a lovak csoportjában.
Paula érzékenyen és tartózkodóan ragaszkodik Lisához, a lóápolójához. Bízik benne, és már megmutatja, mit akar és mit nem. A korona néhány héten belül újra a helyére kerül – Paula minden támogatást megkap Lisatól.
Kívánjuk Paulának, hogy gyorsan boldog legyen új környezetében.
Üdvözlettel, Gisela
A szelet nem tudjuk megváltoztatni, de a vitorlákat másképp állíthatjuk.
~ Arisztotelész
